Útjára indították Kolozsváron az erdélyi magyar politikusképzőt


-A A+

A politika ma már szakma, és nem lehet cinikusan tekinteni rá – hangzott el vasárnap a Kolozsváron zajló Erdélyi Politikai Iskola ünnepélyes megnyitóján.

Kelemen Hunor szövetségi elnök kihangsúlyozta, a politika ma már szakma, és nem lehet más, mint a közjó szolgálata, kisebbségi helyzetben pedig ezen túl kifejezetten az erdélyi magyar kisebbség képviselete is. „A politikára nem lehet cinikusan tekinteni, mint a hatalom megszerzésének és megtartásának műveleti technikájára, mert különben hibát hibára fogunk halmozni” – fogalmazott.

Kiemelte, az RMDSZ etnikai alapon szerveződik és ennek így is kell maradnia, miután a román pártok semmit nem ajánlanak a magyar kisebbség számára. Ugyanakkor az Európai Néppárt mellé szegődtek, és nem kívánnak máshol dolgozni, de az erdélyi magyar közösség ideológiailag sokszínű, és feladat, hogy ennek ellenére összetartson. Ma fontos kérdésekkel kell megbirkózni, a jogállamiság problémájával, a szabadságjogokkal, amelyeket a biztonságra hivatkozva korlátoznak – amelynek komoly veszélyei vannak. Felhívta a figyelmet a román-magyar párbeszéd fontosságára is, miután a bizalom szintje alacsony a két közösség között.

Dr. Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője kiemelte, fontos, hogy elinduljon egy folyamat, amely kinevelheti egy a megmaradáshoz szükséges elitet. 2010 óta megtörtént az anyaország és a kisebbségi magyar közösségek viszonyának átalakulása, amelyet a korrekt párbeszéd jellemez – fogalmazott Gulyás, beszélve a kettős állampolgárság és választójog jelentőségéről is.

Ez egy hiánypótló esemény, egyrész azok számára szervezték, akik RMDSZ-struktúrákban dolgoznak, és új embereknek is lehetőséget akartak teremteni – fogalmazott Oltean Csongor, a MIÉRT elnöke. „Kettős célja van egy ilyen rendezvénynek: hogy a fiatalok próbáljanak meg beleszólni a közéleti kérdésekbe, és az is, hogy minél több embert bevonjanak a folyamatba” – tette hozzá.

Beszélt arról is, a következő hónapokban kialakuló kapcsolatok is fontosak, hiszen több szakmából is érkeztek fiatalok az Erdélyi Politikai Iskolába, az ifjúsági szervezetek, az RMDSZ is szívesen várja az új jelentkezőket.

Dr. Szalai Zoltán, az MCC ügyvezető igazgatója a szervezők mellett a jelentkezőknek köszönte meg, hogy jelentkeztek.

Mint arról korábban írtunk, a Mathias Corvinus Collegium (MCC), az RMDSZ és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) közös rendezvénye 2017 novembere és 2018 májusa között négy hétvégi képzési alkalmat (Kolozsvár, Bukarest, Budapest, Kolozsvár), valamint a képzési alkalmak között megoldandó feladatokat foglalja magában. A program első hétvégéje 2017. november 3–5. között Kolozsváron zajlott.








EZT OLVASTA MÁR?

X